Minden adott ahhoz, hogy Magyarországon találkozzon a keleti és a nyugati technológia
Magyarország a keleti nyitás stratégiájával mélyítette a Kínával való gazdasági kapcsolatokat az elmúlt években, ami mostanra ért be: főként az elektromosjármű-ipar és zöldenergia-tároló rendszerek területén érkeznek hazánkba jelentős beruházások – írta meg Mihálovics Zoltán elemzőnk a Mandineren megjelent cikkében.
Negyedik hónapja jól alakulnak az inflációs adatok
Áprilisban az árak 3,7 százalékkal nőttek, ezzel pedig sorban a negyedik hónapja alakult a pénzromlási ütem a jegybanki toleranciasávon belül. A maginflációs mutató tovább csökkent áprilisban, 4,1 százalékra, és a termelői árak alapján sem látható árnyomás a gazdaságban. Éves átlagban idén 5 százalék alatt alakulhat az infláció.
A gép jobban tudja, mi kell a népnek?
Vajon a mesterséges intelligencia vagy az emberek tudják jobban, mi vonzza a fogyasztókat?
Nukleáris együttműködés és új vasúti beruházás – Mit hozott Hszi Csin-ping látogatása?
A két állam 75 éves kapcsolatfelvételének méltó megünneplése volt Hszi Csin-ping kínai elnök magyarországi látogatása – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ázsiai vezető és Orbán Viktor miniszterelnök számos új partnerségi, együttműködési és kereskedelmi megállapodást írt alá, amely mind azt a célt szolgálja, hogy kölcsönös előnyök mellett előmozdítsa hazánk gazdasági fejlődését.
Az oroszokkal seftelt az amerikai hadsereg alezredese
Az Egyesült Államok haditengerészetének tisztje ellen huszonegy vádpontot emeltek, miután illegálisan importált fegyveralkatrészeket külföldről, többek között Oroszországból.
A Kínával való együttműködés is segíti a magyar versenyképesség növelését
A magyar–kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára – jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Vu Csianggal, a Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével. Kiemelte: a mostani megállapodás is a magyar gazdaság versenyképességének folyamatos és dinamikus növekedését szolgálja.
Van egy forradalmi módszer az országok fejlődésének mérésére
Egy nemzetgazdaság növekedésének mérése és megértése nem lehet teljes körű, ha beleesünk abba a gyakori hibába, hogy csak egy-egy, a szakértők által fontosnak tartott mutatót veszünk figyelembe. Mihálovics Zoltán elemzőnk a Mandinernek foglalta össze, hogyan mérhető pontosabban az államok növekedési pályája.
Fokozatosan csökken a hiány, a magyar gazdaság pedig növekedési pályára állt
A magyar gazdaság az első negyedévben visszatért a növekedési pályára. A kormány az egyensúly erősítésével is a gazdaság bővülését építi újra, ezért fokozatosan csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. A büdzsé biztosítja a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat, miközben a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges fedezetet is garantálja.
A zöldtechnológiák kereskedelmi háborúja megmutatja, hogyan is buknak el a birodalmak
Bár az amerikai hegemóniát már most is nehéz fenntartani, szinte lehetetlen lesz, ha Washington a teljes elszigetelődést választja. Az intő példát a Brit Birodalom szolgálja.
Szánalmas bukás lett a brüsszeli anti-Twitter
Rendkívül kínos véget ért Brüsszel próbálkozása, hogy Elon Musk X platformja ellenében saját közösségi oldalt indítsanak. A nyilván sok adófizetői euróba került EU Voice két év alatt negyven felhasználót tudott felmutatni. A szánalmas produkció végül a kukában végezte.
Olyan telefonnal rukkolhat elő az Apple, hogy leesik az állunk
Az iPhone-eladások visszaesése miatt csökkent a cég összbevétele, talán itt az ideje felmutatni valami újat.
Ők máris beintenek az új szénmegállapodásnak?
Többéves vita után, április végén fogadták el Torinóban a G7-országok a karbonszűrő nélküli szénerőművek 2035 végéig történő kivezetéséről szóló megállapodást. Ám az aláírás házigazdái, az olaszok máris jelentősen megnehezítenék a vállalások teljesítését azzal, hogy megtiltanák a nagy napelemparkok talajra telepítését a mezőgazdasági területeken.
A német gazdaság továbbra is egy helyben toporog
Németország továbbra is küzd a gyengélkedő ipari termelés és csökkenő megrendelések okozta kihívásokkal. A legfrissebb statisztikai adatok és elemzések szerint a német gazdaság stagnálásával és az ipar visszaesésével kell számolni, ami komoly akadályt jelent a fellendülés útján, ezért Németországnak egy új stratégiára van szüksége.
Nagy Márton a Microsoft képviselőivel találkozott
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Microsoft képviselőivel folytatott megbeszélést, amelyen szóba került a magyar uniós elnökség, a mesterséges intelligencia (MI) állami szférában való felhasználásának lehetőségei és egyéb gazdasági kitörési pontok.
A magyar gazdaság továbbra is érzi a német recessziót
Az ipari adatok azt mutatják, hogy az exportpiacaink gyengélkedése és a német recesszió továbbra is érezteti hatását a magyar gazdaságban. Az ágazat már túl lehet a mélyponton, azonban a kilábalás valószínűleg lassú lesz.
Hszi Csin-ping körútjának célja Európa semlegesítése az Amerikával vívott rivalizálásában
A kínai vezető arra épít, hogy a francia, szerb és magyar látogatásai éket vernek a nyugati blokk országai közé – nagyjából így összegezhető a nemzetközi sajtó első értékelése Hszi Csin-ping európai körútjáról. Az ukrajnai háború és az európai kereskedelmi nyűgök álltak a tárgyalások első napjának középpontjában, azt pedig nem lehet tudni, hogy mi hangzott el a második napon Hszi és Macron között a kötetlenebbnek tervezett pireneusokbeli kiránduláson. Abban viszont egyetértenek az elemzők, hogy ilyen kényes kérdések nem fogják beárnyékolni a kínai vezető szerb és magyar útját.
A Tesla bíróság elé vitte a Teslát
Elképesztő történet Indiából: egy cég pofátlanul Tesla Power néven árulja saját termékeit. Mindenki jól szórakozik, csak Elon Musk felejtett el nevetni. Ő inkább kivégezné az imposztor vállalatot.
Fontos, új részletek az új otthonfelújítási programról
Az új, 1990 előtti lakásokat célzó otthonfelújítási program mintegy 130 milliárd forint megrendelésállományt jelent a hazai építőipari alapanyaggyártók és kivitelezők számára. A kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást június 3-tól lehet igényelni az MFB Bank Pont Plusz hálózatban. A program társadalmi egyeztetése május 6-án, hétfőn zárult le.
Macron elődje: Fogd be, és maradj csendben!
François Hollande volt francia elnök határozottan megkérte Emmanuel Macront, hogy fogja be a száját, ha az ukrajnai háborúról van szó. A francia titán persze nem hallgatott a szóra.
Szigorodnak a munkásszállások alapításának feltételei
Szeptember 30-ig nyújthatnak be pályázatot a versenyszféra vállalkozásai munkásszállások kialakítására. A program feltételei a magyar munkaerő védelme érdekében a vendégmunkások alkalmazásának határozott korlátok közé szorításával összhangban tovább szigorodtak.
Megfizettetni a szupergazdagokat! – mondta ki újra a neves közgazdász
Egy neves fiatal közgazdász, Gabriel Zucman múlt heti elemzésében rávilágított arra, hogy 2018-ban az amerikai milliárdosok az ország történetében először fizettek alacsonyabb effektív adókulcsot, mint a dolgozók, ez pedig újabb muníciót ad az ultragazdagok merészebb megadóztatására. Zucman most az egyenlőtlenségekkel sok tanulmányban foglalkozó Emmanuel Saez és Thomas Piketty nyomdokaiba lép.
Lendületet vett a kiskereskedelem
Idén márciusban a kiskereskedelemben már érdemben kedvezőbb folyamatokat mutatnak a frissen közzétett KSH-adatok. A múlt héten közölt első negyedéves, az elemzői várakozásoknál kedvezőbb GDP-számokban is a fogyasztás növekedése játszhatott jelentős szerepet.
A kapitalizmus halott – állítja az expolitikus sztárközgazdász
A kapitalizmusnak vége, abban az értelemben, hogy dinamikája már nem irányítja a gazdaságainkat. Ezt a szerepet valami alapvetően más vette át, amit technofeudalizmusnak neveznek – áll Jánisz Varufákisz legújabb véleménycikkében.
A magyarok fele nem álmai munkahelyén dolgozik?
A magyarok jelentős része még kergeti az álommunkahelyét – derül ki a SkillX Technologies Zrt. felméréséből. Az aktív munkavállalók körében végzett kutatás azt mutatja, hogy a válaszadók fele egy éven belül munkahelyet váltana.
Űrtechnológia érkezik Martonvásárra
Hazánk nagyot lép előre a kulcstechnológiák terén: Martonvásáron épül egy 4000 négyzetméteres űrtechnológiai gyártóközpont, amelynek alapkövét május 6-án, hétfőn tették le. A beruházással több mint 85 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahely jön létre.
Macron tovább provokál: vihart keltettek a nukleáris elrettentésről tett kijelentései
Macron elnök szinte hetente sürgeti NATO-katonák Ukrajnába vezénylését. Ám egy április végi interjúban az államfő bejelentette, hogy „vitát kíván nyitni” a nukleáris fegyvereket is magában foglaló európai védelemről. Otthon – jobbról és balról – nem győzték figyelmeztetni, hogy ez nem olyan egyszerű kérdés, amiben még az egyébként nagy hatalmú francia elnök is akár kénye-kedve szerint dönthet.
Polányi Károly elbukott forradalma – A liberális világrend ismét összeomlik
Azt már megszokhattuk, hogy nagy gazdasági vagy pénzügyi válságok idején előveszik Silvio Gesell pénzelméletét. Egy olasz újságíró most a liberális világrend megrendülésénél Polányi Károlyt vette elő, akinek nagyhatású könyvét, A nagy átalakulást „próbálták elsüllyeszteni, de újra felbukkan, és itt lebeg a felszínen”. Thomas Fazi szerint is a könyv vitathatatlanul a piaci liberalizmus legélesebb kritikája maradt, és 80 évvel a könyv megjelenése, illetve 60 évvel Polányi Károly halála után továbbra is aktuális.
Fogytán a türelem: hitelezők követelik Ukrajnától az adósságai visszafizetését
Az ukrán fegyveres erők kudarcai csalódást okoztak egyes nyugati hitelezőknek, és a magánkölcsönt nyújtók egy csoportja követeli, hogy Ukrajna kezdje meg államadósságának törlesztését a 2022 óta tartó moratórium után. Ez az álláspont azonban ütközik az Egyesült Államok és uniós partnerei érdekeivel.
Az égbe szökhet az urán ára, ha az USA betiltja az orosz importot
Az amerikai szenátus megszavazta az orosz dúsított urán importtilalmát. Ha Joe Biden elnök aláírja a törvényjavaslatot, akkor az uránipar szereplőinek fel kell kötni a gatyájukat, igaz, néhány kiskapu enyhíthet az árak várhatóan gyors emelkedésén.
Musk Pekingben felbőgette a Kínában köhögő Teslát
A Tesla főnöke, Elon Musk Kínába utazott, ahol négyszemközti megbeszélést folytatott Li Csiang miniszterelnökkel. A váratlan út célja az volt, hogy újraindítsa az autóipari konszern fejlesztéseit az országban. A kínaiak által korábban körülrajongott Tesla eladásai a közelmúltban megtörtek, a jelek szerint nem bírja a versenyt a hazai modellekkel.
Videó
További videók
A hét ábrája
Trend
Hazai válogatás
Archívum
Napjaink kisebbségvédelmi kihívásai
2022. december 18-ikán lett az ENSZ kisebbségvédelmi nyilatkozata 30 éves, mégis számos problémával küzd a kisebbségek védelme világszerte.
2022 februárjában megírtuk: Európa energiaellátásával játszik Amerika, amikor az oroszokat szankciókkal fenyegeti
Amíg az USA az elmúlt évtizedben önellátóvá vált energia tekintetében, addig Európának tagadhatatlan a függősége Oroszországtól. Elemzésünkben rávilágítunk még az orosz-ukrán háború kitörése előtt, hogy mit is jelent Európa számára egy esetleges leválás az orosz energiacsapokról.
A gázár manipulálásával válhat versenyképesebbé a Németország gazdasága
Míg az európai országok félnek a közelgő téltől, Németország folyamatosan a gáztárolói feltöltésén munkálkodik. A németek ismét a rájuk szabott Uniós gazdasági struktúrát és ennek eredményeképpen gazdasági mozgásterüket kihasználva az gázárakat így az egekbe tudják tolni a többi ország részére.
A brit techszektor vészjósló jövője
A Brexit, a gyenge font és a közelgő recesszió miatt a brit technológiai vállalatok egyre vonzóbb célpontok a külföldi, főként amerikai és kínai befektetők számára. A cikk bemutatja, hogyan próbálja a brit kormány új jogszabályokkal megvédeni a kritikus infrastruktúrát és a stratégiai ágazatokat a spekulatív felvásárlásoktól.
Kövess minket
Partnereink