A Scholz-kormány úgy döntött, hogy Németország kivásárolja magát a válságból. A 200 milliárdos hitel hallatán kitört a botrány Európában.

Suttyomban és mindenfajta uniós konzultáció nélkül jelentette be pár napja Olaf Scholz szövetségi kancellár, Robert Habeck gazdasági miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter, hogy a német kormány brutális hitelfelvétellel próbálja maximalizálni a teljesen elszabadult energiaárakat – kritizálja a németek új ötletét több uniós ország kormánya.

Halott pénz

A német rezsicsökkentő terv egy óriási, akár 200 milliárd eurós (közel 85 ezer milliárd forintos) pénzügyi alapot hozna létre – ez az összeg egyébként Németország GDP-jének 4,7 százaléka. A kormány ársapkát vezetne be a gázárak esetében, majd az alapból származó pénzből finanszírozná a megállapított plafon és a gázimportőrök által a világpiacon fizetett összeg közötti különbözetet.

Ehhez azonban gigahitelt kell felvennie, ami ellentétes a hivatalos, alkotmányban is rögzített német adósságpolitikával.

Lindner pénzügyminiszter ezért találta ki, hogy egy speciális zsebbe, az eredetileg a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak enyhítésére létrehozott Gazdasági Stabilizációs Alapba veszik fel az elképesztő nagyságú kölcsönt, kikerülve ezzel a hivatalos költségvetési gazdálkodást.

Az ötlet azonnal óriási port kavart. A német szövetségi számvevőszék elnöke, Kay Scheller éppen csak a költségvetési csalás kifejezést nem kiáltotta bele a világba, amikor véleményeznie kellett Scholz vízióját. Mint mondta, teljesen mindegy, hogyan trükközik a kormány egy árnyék-költségvetéssel, a speciális alapok esetében az állam ugyanúgy hitelt vesz fel, az adósság pedig – bármilyen köntösbe is burkolják – adósság marad.

„Németország éppen a középső ujját mutatja Európának”

Az EU-n belül ennél sokkal keményebb kritikák érik a Scholz-kormányt. Európa több országában elementáris felháborodás tört ki, amiért Németország gyakorlatilag a saját gazdaságát menti meg az Unió kárára, a mentőcsomaggal pedig hihetetlenül kiélezi a gazdasági megosztottságot a gazdagabb és a szegényebb országok között.

A kancellárnak azt is a szemére vetik, hogy éppen abból a válságból menekül – az uniós alapértékeket és elveket félredobva –, amelyet az orosz gázfüggőség és a Gazprom európai térhódítása miatt nagyrészt éppen a németek hoztak létre.

A botrányt jól jellemzi, hogy egy uniós tisztviselő (nem éppen a diplomácia nyelvén) úgy nyilatkozott: „Németország éppen a középső ujját mutatja Európának”.

Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa pedig úgy fogalmazott: „Míg Németország megengedhet magának egy 200 milliárd eurós hitelt, addig más tagállamok ezt nem tehetik meg. Sürgősen át kell gondolnunk, milyen lehetőségeket tudunk kínálni a hasonló költségvetési lehetőségekkel nem rendelkező tagországok iparának és vállalkozásainak támogatására”. Az Európai Bizottság felháborodásában tegnap, szeptember 3-án felszólította a tagországokat, hogy összehangolt válságintézkedésekkel kerüljék el az egységes piac aláásását, hiszen a nemzeti szinteken meghozott intézkedések mind hatással vannak a többi tagállamra, így az együttes, közös tervezés minden eddiginél fontosabbá vált.

Pofonfa

Ahogyan várható volt, az uniós államok vezetői és kormányzati szereplői sem fogták vissza magukat Scholtz ötletével kapcsolatban. Olaszország leköszönő miniszterelnöke, Mario Draghi és az új kormányerő, az Olasz Testvériség véleménye Németország megítélésében teljesen azonos. Előbbi a szolidaritásra hívta fel a figyelmet, mondván, nem oszthatjuk fel Európát költségvetési mozgástér alapján, míg utóbbi oszlopos tagja, Guido Crosetto a kommunikáció teljes hiányát kérte számon a németeken. „Az, hogy Németország semmilyen formában nem közölte, mire készül, hogy egyáltalán nem folytatott erről párbeszédet, az Európai Unió alapelveit és közös gondolkodását veszélyezteti” – mondta. Andrea Ferrazzi, az olasz balközép Demokrata Párt szenátora még ennél is keményebben fogalmazott: „ha Németország tovább halad ebbe az irányba, akkor Európa egysége helyett egy általa vezetett hegemónia alakul ki, amely minden más országot meggyengít”.

Nem kisebb a felháborodás Franciaországban sem. Bruno Le Maire pénzügyminiszter az egyenlő versenyfeltételek védelmének fontosságát hangsúlyozta a tagállamok között, hozzátéve: „ha nincs konzultáció, ha nincs szolidaritás, ha nem tartják tiszteletben az egyenlő versenyfeltételeket, azzal az eurózóna összeomlását kockáztatjuk”.

A magyarországi gyakorlat jól mutatja, hogy egy rezsicsökkentő és árplafon-terv következetes kivitelezése milyen előnyökkel jár, ám Németországban teljesen más a szituáció, ott ugyanis az áron túl a rendelkezésre álló mennyiséggel is gond van.

A mostani, 200 milliárd eurós mentőötlettel a németek így minden erejüket a beszerzésre fordíthatják, akár azon az áron is, hogy rálicitálnak más országok ajánlatára, ezzel tovább emelve a gázárakat, óriási feszültséget teremtve az Unióban.

Átértékelni, amit át kell

A hét végén esedékes EU-csúcs egyik kiemelt témája minden bizonnyal a váratlan német húzás lesz, hiszen a találkozó apropója éppen egy egységes, uniós szintű terv kidolgozása az energiaválság kapcsán. Ezt az egységet kérhetik majd többen számon Olaf Scholtzon, akivel szemben máris érezhetően csökken az uniós partnerek rokonszenve. Több tagországban úgy vélik: a kancellár nem nagyon fogja fel, mit jelent, és milyen kötelezettségekkel jár az EU legnagyobb és legnagyobb gazdaságával rendelkező országát vezetni, egyben megérteni, hogy a német kormány belső döntései kihatnak az Unió valamennyi tagországára.

Ahogyan egy uniós diplomata epésen megjegyezte: Németország kancellárjának még tanulnia kell, hogyan viselkedjen európaiként.

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan
A cikk eredetileg a makronom.mandiner.hu oldalon jelent meg.