A vilniusi NATO-csúcs hasonló eredménnyel ért véget, mint a 2008-as bukaresti találkozó: a NATO ígéretet tett Ukrajnának a jövőbeni csatlakozásra. Voltak hangos támogatók (britek, több közép-európai állam), de a vonakodó országokat (USA, Németország) nem sikerült meggyőzni. A döntő érv: az eddigi események bizonyítják, hogy a szövetségesek képesek hatékonyan segíteni Ukrajnát anélkül, hogy NATO-tagságra lenne szüksége.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének véleménycikke
A július 11–12-én a litvániai Vilniusban tartott NATO-csúcstalálkozó eredménye, hogy a védelmi szövetség ismételten elutasította Ukrajna NATO-hoz való csatlakozását. Ez valakinek örömteli, valakinek szomorú (Zelenszkijnek biztosan) végkifejlet. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem véletlen, hogy az elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a NATO nem határozta meg a tagságra vonatkozó konkrét menetrendet és előírásokat. A csúcstalálkozó zárónyilatkozata is színtelen-szagtalanra sikeredett: csupán annyit szögezett le, hogy Kijevet abban az esetben veszik fel, ha teljesíti a meghatározott feltételeket – amelyet mindenkinek teljesítenie kell, aki a szövetség tagja szeretne lenni – és megkapja a szövetségesek jóváhagyását. A csúcstalálkozó jól megmutatta, hogy a 31 NATO-tagország között mekkora a nézetkülönbség Ukrajna integrációjának kérdésében. Nagy-Britannia volt a zászlóshajója az ukrán csatlakozásnak, ennek megfelelően igyekezett rábírni az olyan tétova szövetségeseket, mint az Egyesült Államok és Németország, hogy legalább szóban támogassák Ukrajna tagságát, míg számos kelet-európai ország kiállt Ukrajna felvétele mellett.
Igaz, hogy a tagállamoknak többnyire eltérő megközelítéseik voltak a kérdéssel kapcsolatban, mégis volt egy közös nevező: Kijev NATO-hoz való csatlakozása aktiválná az 5. cikkelyt, és növelné a szervezet és Oroszország közötti közvetlen összecsapás valószínűségét, amíg a háború tart. Ebből következik az egyetértés, vagyis, hogy Ukrajna a háború alatt nem csatlakozhat a NATO-hoz – de egyébként az EU-hoz sem.
Zelenszkij fogadta szeptember 6-án Antony Blinken amerikai külügyminisztert Forrás: MTI
Ez azonban csak egy érv amellett, hogy északkeleti szomszédunk NATO-csatlakozását egy meghatározatlan jövőbeli időpontra halasszák el – ahogy tették azt annak idején Bukarestben is. Amikor Ukrajnának a szövetségbe való betagozódásáról beszélünk, a bölcs és megfontolt döntéshez mindenképp számításba kell venni a jövőt is. Az orosz–ukrán háború valamikor véget ér, és a kimeneteltől függetlenül Ukrajna kényszerhelyzetben fogja találni magát. Ez pedig a NATO-t egyfelől belekeverheti egy nem kívánt konfliktusba Ukrajnával kapcsolatban a háború túlzott költségei miatt. Ugyanis elég életszerűnek tűnik, hogy a fegyveres harcok után a nyugati szövetségesekre – benne Magyarországra hárul – északkeleti szomszédunk újjáépítése. A másik lehetséges konfliktus Ukrajnával kapcsolatban a NATO-tagság egy másik szegmense: amennyiben a háború következtében egy legyengült Oroszországgal kalkulálunk, akkor Ukrajna indoka a tagságra – ami az orosz fenyegetés – már nem biztos, hogy megállja a helyét. Ha pedig ez a fenyegetés már nem létezik, akkor a katonai szervezetnek nincs oka, hogy felvegye. Különben is, mivel Ukrajna egy tipikus konfliktuszóna (geopolitikai és befolyási törésvonalak közepén fekszik), a NATO-tagsága csak arra lenne jó, hogy az egész nyugati blokkot belerántsa valamilyen konfliktusba, ami nem csak orosz oldalról érkezhet. Az ukrán narratíva is érthető: így nem csupán a saját, hanem az egész nyugati blokk arzenáljára támaszkodhatnának.
A köztes megoldás az lenne, ha Ukrajna a háborút követően változatlanul a Békepartnerség országai között szerepelne, ahogy teszi azt 1994 óta.
Sőt, továbbgondolva a dolgot, a Nyugat szempontjából egy legyengült, nukleáris fegyverekkel és erős birodalmi mentalitással felvértezett Oroszország sokkal kevésbé kívánatos, mint egy konszolidált. Így a legideálisabb forgatókönyv egy olyan béketervezet elfogadása lenne, amely elismeri Ukrajna szuverenitását, területi integritását, valamint Oroszország biztonsági aggályait is.
Mindezek abba az irányba mutatnak, hogy északkeleti szomszédunk tagsága ebben a szövetségben nem életszerű.
A háború utáni világról már most kell gondolkodni
Ha mégis Ukrajna integrációjára kerülne sor, abban az esetben a háború után két nehézséggel is számolnia kell a NATO-nak.
Az egyik és egyben legkézenfekvőbb, hogy a csatlakozás minden eddiginél közelebb hozná, hogy az Egyesült Államok az 5. cikkely alapján közvetlen konfrontációba bocsátkozzon Oroszországgal.
Reálisan azzal is szükséges számolni, hogy a háború után Ukrajna és Oroszország között megoldatlan határkérdések maradnak nyitva, amelyek mindkét államban szélsőségesen nacionalista érzelmeket, mozgalmat hozhatnak felszínre. Ez még akkor is ronthatja a kapcsolataikat, ha békemegállapodásra kerül sor. Amennyiben Ukrajna NATO-tag lesz, és a határhelyzet kiéleződik, akkor Washington támogathatja Kijevet katonai erők vagy akár atomfegyverek telepítésével. Ez akár elhozhatja a harmadik világháborút is.
Másodszor, az 5. cikk alkalmazása Ukrajnára veszélyeztetheti annak legitimitását. Az amerikai kormányzat retorikája és magatartása jelezte, hogy északkeleti szomszédunkat nem tekinti olyan létfontosságú entitásnak, amely megérné az Oroszországgal való közvetlen összecsapást. Ezzel szemben Moszkva kész harcolni, „bármi” áron is. Ez kétségessé teszi az Egyesült Államok hajlandóságát arra, hogy háborút indítson Ukrajnáért, és ezt a hozzáállást Oroszország kihasználhatja. Ha az USA magára hagyja Ukrajnát, akkor más NATO-tagok – különösen a sebezhetőbbek, például a balti államok – elveszítik az USA biztonsági kötelezettségvállalásaiba vetett hitüket. Ez pedig a szervezet hitelességi válságát idézné elő.
Ha az 5. cikkely lehetővé teszi az USA és szövetségesei számára, hogy kilépjenek egy tag védelméből, akkor a NATO egy megbízhatatlan és instabil szövetséggé válik.
Zelenszkij nem volt elragadtatva a vilniusi NATO-csúcstalálkozó eredményétől Forrás: MTI
Mennyibe kerül Ukrajna védelme?
A jelenlegi háború világosan megmutatta, hogy a modern és hagyományos hadviselés egyaránt óriási erőforrásokat igényel. Éppen ezért, ha Ukrajna NATO-csatlakozásával komolyan kalkulálunk, akkor a számításba bele kell vennünk, hogy az ország felvétele tovább növeli a szövetség kötelezettségvállalásai és képességei közötti szakadékot. A NATO-tagállamok általában gazdagabbak, technológiailag fejlettebbek és összesített népességük is nagyobb, mint Oroszországé, így ez a szakadék a katonai képességek javításának tervezésével áthidalható lenne. Viszont a NATO európai tagjainak még sokat kell fejlődniük ezen a téren, mivel a hidegháború vége óta nem sokat fektettek be a hagyományos értelemben vett katonai erőbe.
Kár lenne tagadni, hogy Ukrajna figyelemre méltó katonai teljesítményt produkál a fronton, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy ez nagyrészt az Egyesült Államok által nyújtott rendkívüli mennyiségű – és nem mellesleg minőségű – katonai segítségnek tulajdonítható. Ebből kifolyólag, ha északkeleti szomszédunk felvételt nyerne a NATO-ba, akkor egy hagyományos – vagy rosszabb esetben nukleáris – háború esetén az ország védelmét szolgáló erőforrások biztosításának a terhe elsősorban Washingtonra hárul. Másfelől az ukrán integráció egy olyan időszakban, amikor eltolódni látszik a globális hatalmi egyensúly, és új biztonsági fenyegetések jelennek meg, eltéríti az Egyesült Államokat, hogy a valódi érdekeit és prioritásait kezelje, ez pedig hosszú távon súlyosbítja a saját nemzetbiztonságát fenyegető veszélyeket. Összességében tehát
Ukrajna NATO-csatlakozása az USA számára rengeteg pluszköltséget jelentene egy olyan időszakban, amikor Washingtonnak az idejét, a figyelmét és az erőforrásait máshol kellene felhasználnia.
A Nyugattal ellentétben Oroszország megmutatta, hogy hajlandó harcolni Ukrajna jövőbeli stratégiai irányvonaláért. Ukrajna NATO-csatlakozásának a lehetősége pedig az oroszok számára a birodalmi mentalitásukból – ami az orosz történelemben gyökerezik – fakadó olyan fenyegetés, ami okot ad nekik a háború folytatására.
Ha a NATO tartja magát az ígéretéhez, és Ukrajna a háború befejeztével megkezdi a csatlakozási folyamatot, az Moszkvát több, mint valószínű, hogy arra fogja ösztönözni, hogy a folyamat befejezése előtt ismét blokkolja azt. Ebből következik, hogy a csatlakozásra való felkérés lényegében egyenlő a háború folytatásával vagy újrakezdésével, ami csökkenti bármilyen diplomáciai megállapodás lehetőségét, ezáltal növeli Ukrajna védelmének – egyébként sem elhanyagolható – költségeit.
Washingtonra az eddigieknél is nagyobb költségeket róna Ukrajna csatlakozása Forrás: MTI
Oroszország nem tudja uralni Európát
Az Egyesült Államok több mint egy évszázada az ellenhegemón szerepében van, már ami Európát illeti. Ez lényegében azt jelenti, hogy az USA hatalmas költségeket vállalt annak megakadályozására az első és a második világháborúban, valamint a hidegháború idején, hogy egyetlen ország se tudja uralni a kontinenst.
Ma azonban alapjaiban más a helyzet. Ha tegyük fel, Oroszország legyőzi Kijevet, nem képes uralni Európát. Lehet, hogy megszerzi a második legnagyobb kikötőt a Fekete-tengeren, de továbbra is sokkal gyengébb, mint sok európai NATO-tagország (mind gazdaságilag, mind katonai erőt tekintve).
Moszkva a fronton eddig nem sok mindent ért el, és a háború rávilágított arra, hogy az orosz hadsereg nem több, mint a szovjet Vörös Hadsereg gyenge árnyéka. Az a meggyőződés, hogy Oroszország komoly katonai fenyegetést jelent Európára, kezd elhalványulni.
Ennélfogva, ha bekövetkezne Ukrajna Putyin általi annexiója, akkor az minden bizonnyal nem jelentene azonnali fenyegetést az USA nemzetbiztonságára nézve.
Az ukrán külügyminiszter azon állítása, hogy országa a NATO keleti szárnyának védelmét szolgálja, nem ad elegendő indokot a felvételre – háborúban álló államot egyébként sem lehet felvenni. Ukrajna földrajzi helyzete miatt kénytelen a történelmileg rendszerint birodalmi terjeszkedőként ismert Oroszországgal szemben fellépni, függetlenül a NATO-státuszától. Azonban a 2022 februárja óta történt események azt mutatják, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei képesek hatékonyan segíteni Ukrajnát az orosz agresszióval szembeni ellenállásban anélkül, hogy az országnak NATO-tagságra lenne szüksége.
Összefoglalva tehát, Ukrajna NATO-taggá válásának minden bizonnyal különböző indokai lehetnek – például Európa biztonsága –, de ezek közül egyik sem győzte meg a szervezet tagjait, amint azt a vilniusi csúcstalálkozó eredménye is bizonyítja. Az USA pedig egyelőre nem indokolta meg azt, hogy milyen magas költségekkel jár az Ukrajnának nyújtott feltétel nélküli biztonsági támogatás, hogy az ország NATO-csatlakozása milyen kockázatok vállalását jelenti Washington és a nyugati szövetség számára, mint ahogy azt sem, hogy az USA-nak milyen stratégiai érdekei forognak kockán Ukrajnában, amelyek ilyen mértékű támogatásra késztetik a Biden-adminisztrációt.
Kapcsolódó:
Borítókép: MTI/AP/Seth Wenig
