A nagy militáns fordulat valóban csak egy rossz blöffnek tűnik? A német kormány kiszedette a költségvetési tervekből a NATO által minimumként meghatározott, a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítandó kötelezettségvállalási részt. De tényleg, minek az nekik?

Rossznyelvek szerint Olaf Scholz hivatalba lépése óta egyetlen alkalommal szólalt meg olyan határozottan és ellentmondást nem tűrően, hogy azzal egyszerre vívta ki ellenfelei és politikai szövetségesei tiszteletét. Ez az az eset volt, amikor tavaly, mindössze néhány nappal a háború kitörése után meghirdette a Zeitenwendét, a nagy német fordulatot, amely egyszerre szakított a második világégés utáni pacifista külpolitikával, és pozicionálta a Bundeswehrt Európa leendő vezető hadseregévé, magát Németországot pedig a NATO európai vezérévé.

Az ötlet nem volt rossz, csak olyan, mintha senki nem vette volna komolyan, a jelek szerint Scholz kancellár a legkevésbé. A Bundeswehr, amely amúgy is elképesztően legatyásodott állapotban volt, továbbra is abban maradt. A nagy dérrel-dúrral felvett 100 milliárd eurós haderőfejlesztési alapból az első egy évben gyakorlatilag semmit nem fordítottak a német hadseregre, a teljesen alkalmatlan védelmi miniszter lemondott posztjáról, az új pedig, miután szétnézett a saját minisztériumában, csak a fejét tudta fogni kétségbeesésében.

Scholz egy darabig még hajtogatta a magáét a Zeitenwende nagyszerűségéről, ám egy idő után már a sajtó is érezte, hogy mint oly sok mindenben, a kancellár ebben is alapvetően a kommunikációra helyezte a hangsúlyt, nem pedig a gyakorlati kivitelezésre.

A Zeitenwendével egy időben Scholz azt is bejelentette, hogy innentől nincs mese, Németország tartja magát NATO-s kötelezettségvállalásához, és GDP-jének a 2 százalékát a védelmi kiadásokra fordítja. Ebből az ígéretből azóta sem győz kifarolni, az pedig immár véglegesnek tekinthető, hogy az ügyben semmiféle előrelépés nem lesz.

Akik időben tudták értelmezni az egyértelmű jeleket, azok előnybe kerültek a haditechnikai megrendelések mára végtelen hosszú listáján. Magyarország 2016-ban kezdte meg hatalmas ívű haderőfejlesztési programját. A tavaly már 1000 milliárd forintra rúgó védelmi költségvetésből folytatott program hat évvel ezelőtti kezdetének két fő oka volt. Az egyik a 2010 előtti kormány teljes amortizációs tevékenysége, amelynek eredményeképpen egy teljesen legatyásodott, anyagilag és morálisan is a szakadék szélén álló Magyar Honvédséget adott át utódjának. A másik azonban éppen a titkosszolgálatok és elemzők által szállított információhalmaz volt, amely egyértelműen arra mutatott, hogy valamilyen konfliktus ki fog törni a térségben.

A haditechnikai beszerzések Magyarországon annyira felpörögtek, amennyire csak lehetséges. Annyiban szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már évekkel ezelőtt megkötöttük azokat a gyártási szerződéseket, amelyek biztosítják, hogy a legmodernebb haditechnikai eszközök (közöttük például az új Leopardok) fennakadás és késlekedés nélkül álljanak hadrendbe.

Kétszázaléknyi boldogtalanság

A 2 százalékkal kapcsolatban Scholz ide-oda táncolt az elmúlt hónapokban. Legutóbb a vilniusi NATO-csúcs után ígérte meg, Boris Pistorius védelmi miniszter legnagyobb örömére. A tárcavezető a hivatalba lépése után nem sokkal jelezte, hogy a 2 százaléknyi védelmi kiadás olyan alap, amely nélkül a Bundeswehr soha nem fog talpra állni. A miniszter tulajdonképpen mindenkivel összeveszett, aki ellent próbált mondani neki, és úgy tűnt, egy idő után sikerült a legskótabb németet, Lindner pénzügyminisztert is maga mellé állítania.

Olyannyira, hogy a jelzőlámpa-koalíció még azt az ötletet is elfogadta tőle, hogy a 2 százalékos védelmi GDP-összeg kerüljön be a jövő évi költségvetésbe, illetve a nemzetbiztonsági stratégia alappillére legyen, kötelezve a kormányt annak kivitelezésére.

Ezt a kitételt aztán halkan törölték a szövegből, így a 2 százalékos védelmi kiadás megint csak egy reggeli ásítás maradt az álmos kormányüléseken.

A hírek szerint a kiváló tehetségű Annalena Baerbock külügyminiszter fúrta meg a dolgot, mondván, a jelenlegi jogi szabályozás több mint elegendő az ügyben, semmi szükség további vállalások és fogadkozások írásba foglalására.

Így, hogy a passzus a kukába került, a NATO-kvóta betartása vagy be nem tartása ismét egy meddő vitává változott, azaz még azzá sem, ugyanis a jelenleg hatályos rendelkezés csupán annyit mond lebegtetve: a 2 százalékos célt „több év alatt kell elérni”.

Az érem másik oldala

A napokban a legnagyobb német gazdasági lap, a Handelsblatt egy egészen furcsa, mégis érthető logikájú véleménycikkben vette védelmébe a kancellár pávatáncát. A cikk azzal indít, hogy igen, Olaf Scholz összevissza beszél a 2 százalékról, és jól láthatóan bűvésztrükköket mutat be azzal kapcsolatban, de ebben semmi meglepő nincs,

ugyanis az egész NATO-s kötelezettségvállalás a GDP-vel kapcsolatban nem más, mint értelmetlen bohóckodás és szemfényvesztés a számokkal.

A 2 százalékos védelmi költségvetést a tagállamoknak elméletileg 2024-ben már teljesíteniük kell. Nem fogják, kivéve néhányat, köztük Magyarországot, amely egyébként is rekorder a tagállamok között bizonyos haderőfejlesztési szegmensekben.

A haderőfejlesztési program 2016-os elindítása óta a kormány Európa egyik legnagyobb modernizációját végzi a Magyar Honvédségnél. A GDP védelemre fordított része a NATO kimutatása szerint 2021-ben még 1,44 százalékon állt, a védelmi kiadások a 2022-es költségvetésben azonban így is meghaladták az 1000 milliárd forintot, a 2 százalékos limit elérése a kitűzött időpontra pedig teljesen reálisnak tűnik.

A NATO-megállapodás szerint a 2 százalék legalább húsz százalékát kell évente eszközfejlesztésre fordítani. Ezen a téren Magyarország toronymagasan veri az egész mezőnyt. Tavaly a védelmi kiadások 48 százalékát fordította haditechnikai eszköz beszerzésére és fejlesztésére. Összehasonlításképpen: Németország 19,9, Olaszország 22,7, Franciaország 28,6 százalékon állt.

A Handelsblatt írásának alapmegállapítása: „a mennyiség nem egyenlő a minőséggel”. Példa erre Görögország, amely hosszú évek óta stabilan a GDP 2,5 százalékán tartja a védelmi kiadást, ám hadserege igen távol áll attól, hogy kiemelkedőnek lehessen nevezni, pontosan azért, mert egy gyenge gazdaságú ország 2,5 százaléka messze nem üti meg egy erős állam ugyanolyan összegű kiadását.

A másik trükk – mutat rá a német lap – abban rejlik, hogy minden ország teljesen másképp értelmezi a „védelmi kiadás” kifejezést.

Beruházást értünk alatta vagy fegyvervásárlást, esetleg katonai szociális kiadásokat vagy mindent ömlesztve? Franciaország például NATO-kiadásként papírozza le a párizsi tűzoltóság költségvetését, a német védelmi kiadásokban pedig benne vannak a nyugdíjkifizetések is.

Ugyanakkor az is jogos felvetés, hogy egy-egy nagyobb fegyverbeszerzés egy év alatt nagyobbat lök a büdzsén, mint 2 százalék, máskor pedig üresjáratok lehetnek a projektekben – ilyenkor azon megy a fejtörés, hogy hogyan tologassák az összegeket a felesleges, „csak azért is” kiadások elkerülése érdekében. De ennek a fordítottja is előfordulhat: a Bundeswehrrel ellentétben nagyon is stabil lábakon álló német védelmi ipar megrendelései például konfliktusok idején érezhetően megugranak. A mostani háborús helyzet jól jelzi ezt, de emlékezhetünk a harmadik Merkel-kormány időszakára, amikor a közel-keleti megrendelések miatt Németország évente több haditechnikai eszközt exportált, mint bármelyik kabinet előtte, olyannyira, hogy egyesek már kvázi háborús uszítóként emlegették Berlint.

A Handelsblatt végül érdekes konklúzióval zárja írását:

Scholznak egyáltalán nem kell foglalkoznia a 2 százalékkal, ellenben nem úszhatja meg a haderőfejlesztést és a Zeitenwende céljainak elérését. Hogy ehhez milyen eszközöket használ fel és milyeneket nem, ahhoz senkinek a NATO-ban tulajdonképpen semmi köze: a cél elérése a lényeg, és ha ebbe a folyamatba a német kormány nem tudja beilleszteni a 2 százalékos GDP-s védelmi kiadást, akkor nem fogja beilleszteni.

A százalékszámolgatás helyett tehát Németországban elsősorban a Bundeswehrre, nem pedig a NATO egészére kell összpontosítani. Ha a német hadsereg rendben lesz, rendben lesz a NATO európai szárnya is, akár itt vannak az amerikai csapatok, akár nem. Ez pedig bőven felülírná a 2 százalékos rendszert. Kezdetnek rögtön ott van 100 milliárd euró, amit erre lehetne költeni.
Ezzel viszont ideje lenne Scholznak foglalkozni végre.

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina