Kinek van nagyobb szüksége a másikra? Az orosz elnök kínai látogatásának eredményeiről nem sok konkrét információ szivárgott ki, de ami igen, az elég is ahhoz, hogy világossá váljon: a szoros gazdasági együttműködés folytatása ugyan Kínának kedvez jobban, de mindkét félnek maximális érdeke.

„Olyan változás előtt állunk, amilyenre száz éve nem volt példa, és ezt a változást közösen hajtjuk végre. Vigyázz magadra, barátom” – ezekkel a szavakkal búcsúzott Hszi Csin-ping kínai elnök tavalyi moszkvai látogatása végén Putyintól. Több mint egy év elteltével, az újraválasztása után közvetlenül most az orosz elnök utazott Kínába, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy a Hszi által említett változás folyamatosságát bebiztosítsa.

Oroszország ugyanis egyre inkább függőségi viszonyba kerül Pekinggel: Moszkva gyakorlatilag Kína feneketlen energiaspájzaként működik – miközben saját piacának ajtaját szélesre tárta az ázsiai gigász exportja előtt. Kína köszöni, és igyekszik is a hirtelen kitágult gazdasági tér minden négyzetcentiméterét ki is tölteni. (A tavalyi kereskedelmi mérleg elérte a 240 milliárd dollárt, ami 64 százalékos növekedés a háború előtti évekhez képest.) A partnerségi viszonyban ennek megfelelően Hszi Csin-ping akarata dominál – ahogy Blinken amerikai külügyminiszter fogalmazott, igazi érdekházasság ez, nem szerelmi viszony. A kínai elnök óvatosan taktikázik: a kereskedelmi kapcsolatok sorompót kapnak a fegyverexport előtt, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok visszatérően és egyre hangosabban vádolja Pekinget azzal, hogy kettős felhasználású árukereskedelmévelsegíti a Kreml háborúját Ukrajna ellen. A vádak mellé az utóbbi hónapokban durva szankciós fenyegetés (és egyes esetekben már azok beváltása) is párosult, amitől Putyin valószínűleg idegesebb, mint maga Hszi Csin-ping.

A folytonosság reményében

Az elmúlt napok egyik legfontosabb Oroszországból érkező híre az volt, hogy Putyin kirúgta Szergej Sojgu védelmi minisztert, a helyére pedig egy technokrata közgazdászt, Andrej Belouszovot ültetett. Az, hogy a háborút immár nemcsak költségvetésben, de vezetői szinten is a gazdasági feltételek maximalizálása irányából folytatja, azt jelzi, hogy a Kreml elfogadta Washington kihívását és

egy hosszú háborúra rendezkedik be, amely akár eszkalálódhat is – kerül, amibe kerül, tart, ameddig tart.

Erre azonban Kína nélkül nem lenne képes. Peking az orosz gazdaság mentőöve, a felső fokozatba kapcsolt kereskedelmi együttműködések nélkül Moszkvának esélye sem lenne a 6 százalék feletti GDP-arányos védelmi költségvetést tartani.

Putyin látogatásának a célja tehát a kereskedelmi biztonság megerősítése és a gazdasági kapcsolatok megszilárdítása volt. Kína – amelynek stratégiai jelentőségű konfliktusa van az Egyesült Államokkal a világrend átrendeződése alatt – természetesen nem fogja megszakítani ezeket a kapcsolatokat, sőt (a saját érdekrendszerét szem előtt tartva) még erősíti is azokat. Míg Peking maximálisan ki tudja használni az orosz narratívát az Egyesült Államok ellen, ugyanez fordítva is igaz. Putyin kissé drámaian, de mindenképpen hatásosan úgy fogalmazott: „Elutasítjuk azokat a nyugati kísérleteket, amelyek hazugságon, képmutatáson és néhány mitikus szabályon alapuló rendet akarnak érvényre juttatni” – fogalmazott. Hszi  a közös sajtótájékoztatón, mint mondta: „Az egyoldalú hegemónia, a konfrontáció és a hatalompolitika a globális békét és minden ország biztonságát veszélyezteti”.

Mindkét fél részéről elhangzott a kötelező: Kína „a továbbiakban is kész arra, hogy a kölcsönös bizalom jegyében jó szomszédként, barátként és partnerként együttműködjön Oroszországgal”, míg Putyin a nemzetközi színtér stabilizátorának nevezte a két ország közötti kapcsolatot, kiemelve: „Együtt támogatjuk az igazságosság és a demokratikus világrend elvét, amely tükrözi a többpólusú valóságot.”

A folytatást és a folytonosságot ígérő találkozón az aláírt megállapodásokról részleteket egyik fél sem árult el, annyit azonban igen, hogy azok közös befektetésekről szólnak az orosz csúcstechnológiai ipar, a gyógyszergyártás és az energia területén. Vagyis a jövő messze túlmutat már a kereskedelmen, Kína úgy döntött, derékig beszáll az orosz iparba és kutatás-fejlesztésbe. Az eddigi függőségi viszony tehát még nagyobb lesz, Oroszország pedig tudatosan vállalja a rizikót a háború gazdaságilag biztonságos folytatása érdekében.

Sikeres dedollarizáció

Putyin a közös sajtótájékoztatón elejtett egy megjegyzést, amire a dedollarizációs szándékokat dédelgető BRICS-államok is nyilván hegyezni kezdték a fülüket. Az orosz elnök megjegyezte, hogy a két ország közötti kereskedelem 90 százalékát már jüanban és rubelben bonyolították le, ami azt jelenti, hogy a dollár kiiktatása ellenére is sikerült prosperáló kereskedelmi kapcsolatokat működtetni.

„Kijelenthetjük, hogy mind a kereskedelmünket, mind a befektetéseinket hatékonyan védjük a harmadik országok befolyásától” – mondta Putyin, hozzátéve: tárgyalásaik eredményeképpen a két ország közötti banki kapcsolatok és fizetési rendszerek fejlesztéséről is aláírtak egy megállapodás. Ez óriási előnyt biztosít Kínának:

élesben tesztelheti, miként lehet a nemzeti valutákra támaszkodva gazdasági együttműködési rendszert építeni úgy, hogy a dolláralapú nemzetközi struktúrát kihagyja a történetből.

Úgy tűnik, eddig sikerrel jár, és a különutas rendszer működőképes. Másfelől ez nemcsak a dedollarizáció sikerét jelenti, de azt is, hogy Kína immár nem csupán az energiakereskedelem és a technológiai tudásmegosztás, hanem a pénzügyi piacok szegmensében is kezdi átvenni Európa és a Nyugat szerepét Oroszország kapcsán.

Meddig tart az addig?

Azt biztosan lehet tudni, hogy Kína nem ájult el a boldogságtól, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, de ha már így alakult, mind a multipolaritásba vetett hite, mind a hirtelen támadt és óriásira nyílt kereskedelmi rés okán a lehető legtöbbet igyekszik kihozni a helyzetből. Hszi furcsa szituációban találta magát: nem áll érdekében a háború eszkalációja, de annak elhúzódása a saját érdekeit támogatja a multipoláris világrendhez vezető úton – az Egyesült Államok hegemóniájának gyengítésével.

Saját Tajvan-problémája szempontjából ugyanakkor óriási szüksége van Oroszországra: amennyiben a sziget miatt fegyveres konfliktus törne ki az Egyesült Államok és Kína között (a tajvani invázió esélye meglehetősen csekély, de forgatókönyvek ezrei készülnek róla), az ázsiai nagyhatalom a gyakorlatban is energiakamrának használná Oroszországot, kikerülve ezzel az azonnal életbe lépő nyugati szankciókat. A kínai olajimport tavaly elérte a 107 millió tonnát Oroszország felől, ami 24 százalékos többlet az előző évihez képest. A földgáz szempontjából már 62 százalékos növekedésről beszélünk, az orosz kapacitások azonban sokkal többet is bírnának, ha megépülne a Szibéria Ereje 2 vezeték. (Ironikus módon Kína ezt a közös projektet nem erőlteti túlzottan – helyzetét kihasználva az oroszokra akarja hárítani a költségek oroszlánrészét, amit a Kreml nem néz jó szemmel, a beruházás igy egyhelyben áll.)

Hszi Csin-pingnek tehát különösen óvatosan kell sakkoznia , ha az ukrajnai háború végkimenetelén töpreng. Amikor diplomáciai rendezésről és mielőbbi béketárgyalásokról beszél, nagyon is őszintén gondolja, abba azonban soha nem menne bele, hogy olyan tervet támogasson, amely Putyin leváltásával és esetlegesen egy a Nyugattal feltétel nélkül kompromisszumra jutó orosz vezető hatalomra kerülésével járna. Kína érdekeinek a jelenlegi helyzet megfelelő – az igazi azonban az lenne számára, ha a fegyveres konfliktus véget érne, az orosz–kínai gazdasági kapcsolatok azonban a jelenlegi, Pekingnek kedvező erőviszonyok között folytatódnának.

Putyin látogatása egyértelműen Hszi Csin-ping vezetői szerepét erősítette meg a két ország viszonylatában, de az orosz elnök így is elégedetten utazhatott haza. A gazdasági és kereskedelmi megerősítést megkapta, az orosz exportbevételek nincsenek veszélyben, Kína pedig változatlanul ellátja az orosz piacot szinte mindennel, amire szüksége van. Az Egyesült Államok háború folytatását szorgalmazó gigantikus ukrán segélycsomagjára válaszul az orosz elnök bebetonozta a konfliktus időtlen folytatásához szükséges anyagi háttér egyik legfontosabb pillérét.
Minden mehet tovább.

***

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Szergej Bobiljov