Patkányinvázió Ukrajna lövészárkaiban
A katonák mindennel próbálkoztak már: méreggel, csapdákkal, macskával, még imádsággal is, de hiába, a rágcsálók hadserege mindenkinél erősebb.
A katonák mindennel próbálkoztak már: méreggel, csapdákkal, macskával, még imádsággal is, de hiába, a rágcsálók hadserege mindenkinél erősebb.
Nagy-Britanniában mindenből viccet lehet csinálni, kivéve a fish and chipset. Az szent, aki azzal tréfál, mehet a gyehennára. Erre az oroszok ledobták a poénbombát.
Nem figyeltek kellően a francia állami pénzverdében. Az Európai Bizottság szigorúan meghatározza, hogyan nézhetnek ki az eurócentes érmék. Párizsnak az uniós csillagocskákkal gyűlt meg a baja, annyira, hogy 27 millió darabot kellett beolvasztania büntetésből.
Christine Lagarde szerint, ha Trump visszatér a Fehér Házba, több területen is konfliktust fog szítani az Európai Unióval. Első helyen a kereskedelmi protekcionizmust, a NATO támogatását és a klímaváltozás elleni küzdelmet említette.
A bolti tolvajok bámulatosan szemtelen indoklással kérték a bíróságon büntetésük mértékének csökkentését.
A török nő 19 évesen érkezett Svájcba. Soha nem dolgozott egy percet sem, ellenben felvett 373 ezer eurónyi segélyt. Turistaként szeretettel várják vissza, de 40 év vendéglátás már a svájciaknak is sok volt.
Az Egyesült Államok törvényhozása máris az új Trump-korszakon tűnődik, ezért gyorsan hoznak egy szabályt, amely megtiltja a mindenkori elnöknek, hogy egyszemélyi döntéssel kilépjen a NATO-ból.
A sorrend: Tesla, Tesla, BYD, BYD. Kína nagyot menetelt az idén, de Elon Musk előnye még mindig óriási.
A ChatGPT mögött álló innovatív vállalat, az OpenAI hároméves szerződést tervez kötni több jelentős hírportállal. Ennek célja, hogy az OpenAI hozzáférjen a hírportálok cikkeihez és azokat felhasználhassa a mesterségesintelligencia-modelljének fejlesztéséhez.
Zaluzsnij tábornok és Zelenszkij konfliktusa az utóbbi időben egyre látványosabb lett, így most arról folynak a találgatások, hogy vajon az oroszok vagy maguk az ukránok próbálták lehallgatni a haderő első emberét.
A belga hadsereg olyan szinten alulfinanszírozott, hogy a katonák egy háború kitörése után nem sokkal már csak kövekkel tudnák dobálni az ellenséget – állítja egy altábornagy.
December 11-től, hétfőtől a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a mostaninál gyorsabban és egyszerűbben lehet online értékpapírszámlát nyitni – mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön egy budapesti sajtótájékoztatón.
Közel 200 ország küldöttei gyűlnek össze ezen a héten a COP28 klímacsúcson Dubajban. A konferenciának otthont adó Egyesült Arab Emírségek reméli, hogy egy olyan alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövőt teremthetnek, amely a fosszilis tüzelőanyagoktól sem zárkózik el.
Robin Brooks, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet vezető közgazdásza aggodalmát fejezte ki a Németországból Kirgizisztánba áramló export rendkívüli mértékű megugrása kapcsán. A szakértő úgy sejti, nem a türk állam a német alkatrészek végső állomása. A kirgiz kormány azonnal reagált, miszerint a rekordbővülés csupán az ottani gazdaság növekedésének és a jó kormányzásnak köszönhető.
Christine Lagarde többször figyelmeztette a gyerekét, de az nem hallgatott rá. Kellett volna.
Az egyébként eredendően eurofil leendő lengyel miniszterelnök nemes egyszerűséggel hülyeségnek nevezte az Európai Parlament javaslatát, mondván: a nemzeti szuverenitást nem lehet csonkolni, mert az az EU végét jelentené.
Az Európai Unió megállapodásra jutott azokról az intézkedésekről, amelyekkel önellátóbbá válhat a tiszta energiára való átálláshoz szükséges kulcsfontosságú nyersanyagok terén. Az EU az új megállapodással csökkentené függőségét más országoktól, ezért a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a hazai nyersanyag-kitermelésre.
A tiltakozás alapvető jog, amit a vállalat tiszteletben tart. Ha azonban ezt a Greenpeace törvénytelenül teszi, akkor kegyetlenül perel.
A török parlamenti elnök szerint a vállalat Izraelt támogatja, ezért betiltotta termékeinek árusítását a törvényhozás épületeiben.
Elon Musk MI-vállalata, az xAI olyan chatbotot fejleszt, amely állításuk szerint okosabb, mint bármelyik másik. A Grok névre keresztelt nagy nyelvi modell még fejlesztés alatt áll, és csupán az X prémiumügyfelei számára lesz elérhető.
A végzetes baleset még 2019-ben történt, a bíróság szerint azonban nem az autó volt a felelős a tragédiáért. Fontos ítélet született, a Tesla ellen ugyanis perek tucatjai indultak már.
Kaja Kallas szerint országa készen áll arra, hogy az uniós költségvetés nettó befizetőjévé váljon, ha ez az ára, hogy Ukrajna csatlakozhasson az Európai Unióhoz. Erős mondatok egy érzelmi alapon politizáló kormányfőtől.
A Kreml szóvivője szó szerint elröhögte magát, amikor az orosz elnök állítólagos szívleállásáról és újraélesztéséről kérdezték.
Új, több mint 550 milliárd forint értékű garanciaprogram segíti a magyar kis- és középvállalkozásokat, azaz a kkv-szektort.
Amikor a mesterséges intelligencia találkozik az ősi nyelvekkel, lenyűgöző eredmények születnek. Brit tudósok nemrég mesterséges intelligenciát (MI-t) alkalmaztak mezopotámiai ékírásos táblák megfejtésére. Nem mindenben jó a gép, de sokat segít.
Meglepő elmélettel rukkolt elő a brüsszeli lap arról, hogy az új szlovák kormányfő azért nem küld több fegyversegélyt Ukrajnának, mert a 2009-es gázvita során csúnyán beszéltek vele Kijevben.
David Petraeus tábornok szerint a szárazföldi invázió olyan tragikus lehet az izraeliek számára, mint a hírhedt Black Hawk Down-történet az amerikaiaknak, csak éppen „szteroidokkal felpumpálva”
Zuzana Čaputovában minden aggály felvetődött jogi és morális szinten, ami csak felmerülhetett az új szlovák kormányfő környezetvédelmi miniszterjelöltje ellen.
Szijjártó Péter már-már rutinszerűen tette helyre a moralizáló, ám végletekig hipokrita észt miniszterelnököt.
Az orosz alkoholgyártók azt kérik a kormánytól, hogy legalább 7 százalékkal emelje meg a nemzeti ital minimálárát.
Promóció
Trend
Promóció
Hazai válogatás