Az ukrajnai háború kitörése óta a Nyugat – hivatalosan – igyekszik mindenféle kapcsolatot és függőséget megszakítani Oroszországgal. Moszkva azonban eddig is bőven talált alternatívát, és hasonló a helyzet Pekinggel is. Kínát szintén egyre több szankció éri, miközben az Egyesült Államokkal szembeni technológiai verseny is egyre fokozódik – amelyben egyébként a távol-keleti sárkány lassan felülmúlja nyugati vetélytársát.  

A két nagyhatalom most nagyot szakíthat: a polarizálódó világrend, illetve a klímaváltozás okozta nehézségek talán soha nem látott lehetőségekkel kecsegtetnek számukra Afrikában. A sikerük esélyét csak növeli, hogy a kontinensnek folyamatosan szüksége van az erőforrásokra. Az iparosodás ugyanis hiába indult be Afrikában, a népesség rohamosan növekszik, és önerőből nem lesznek képesek sem a növekvő igények fedezésére, sem az energiaátállás megvalósítására. Ráadásul egy-két évtizeden belül egy hatalmas, lassan, de folyamatosan bővülő középosztály is megjelenik a kontinensen, így egy teljesen új fogyasztói piac jelenik meg a világban. Aki pedig jóban van – és jóban lesz – ezen országokkal, az ebből a fogyasztói rétegből nagyobb szeletet hasíthat ki magának. 

Az afrikai országok számára az orosz és a kínai beruházások a gazdasági növekedés lehetőségét, fellendítését is jelentik, hiszen a rengeteg új munkahely mellett új technológia és tudás is érkezik Keletről. 

 

A Roszatom lubickol az afrikai lehetőségekben 

A Roszatom 2016-ban kezdte meg az első nagyobb afrikai projektjét Egyiptomban. Az El Dabaa mellett épülő atomerőműnek ma már a negyedik nyomottvizes reaktora készül egy 30 milliárd dolláros projekt keretében. A számítások szerint, ha befejeződött az építkezés, ez a létesítmény fedezi majd Egyiptom energiaigényének az 50 százalékát. 

Az orosz atomenergia-vállalat ugyanakkor már Afrika középső és déli részére is betette a lábát. A Roszatom 2010-ben nyitotta meg központját a dél-afrikai Fokvárosban. Az eltelt 14 évben számos nukleáris energiával kapcsolatos együttműködési megállapodást írt alá afrikai országokkal, mint például uránbányászattal és atomerőmű-projektekkel vagy a nukleáris energiához kapcsolódó képzések biztosításával kapcsolatban. 

Nagyon is van keresnivalója, mivel az afrikai kontinensen egyedül Dél-Afrikában található működő atomerőmű, a még francia szabványok szerint felépített, Fokvároshoz közeli Koeberg erőmű. Gwede Mantashe, az ország energiaügyi minisztere elmondta, már 16 éve rendszeresek az áramkimaradások, erre pedig egyedül a nukleáris energia jelenthet gyógymódot, ezért megállapodtak a Roszatommal a meglévő létesítmény bővítéséről.  

Az említett probléma nem egyedi:  

Afrikában körülbelül 600 millió ember nem jut elektromos áramhoz, és a kontinens iparosodásának a felgyorsulásával ez egyre nagyobb gondot jelenthet.  

Az elmúlt időszakban számos állam jelezte, hogy atomerőművet szeretne építeni, így például Uganda, Ruanda és Kenya is.  

Ez a helyzet különösen kedvező Oroszország számára, hiszen az Ukrajna elleni invázió óta bevezetett nyugati szankciók miatt egyre inkább kiszorul az európai energiapiacról, így új lehetőségek után kell néznie. A Roszatom vezérigazgatója, Alekszej Lihacsov kiemelte, sok potenciált lát Afrikában a nukleáris energiába való befektetések terén. Ennek fényében a március 25–26-án Szocsiban rendezett Atomexpón a vállalat Malival, Burkina Fasóval és Algériával is együttműködési megállapodást írt alá a nukleáris energia területén. Ezt megelőzően, 2023 októberében azt is bejelentették, hogy Burkina Fasóban – ahol a népesség csupán 19 százalékának van hozzáférése az áramhoz – szintén új létesítményt húznak fel. 

Oroszország tehát ígéretes kilátásai vannak Afrikában, de Kínának sem kell szomorkodnia. 

Kína már otthonosan mozog a kontinensen 

Ahogyan említettük, az iparosodás és a népesség növekedése hihetetlen mértékben bővíti az afrikai energiaigényt. Egyes számítások szerint  

a következő hat évben a kőolaj- és gázigény a kontinensen kitermelt mennyiség harmadát fogja felemészteni. Eközben a népesség 2050-re megduplázódhat, így biztos, hogy a jelenlegi tendenciák mellett Afrika nem lesz képes követni a fejlődés ütemét.  

Az ideális az lenne, ha a fosszilis tüzelőanyagok használatának fázisát átugorva a térség gazdaságai rögtön a zöldenergiára épülő ipar és gazdaság szakaszába lépnének, már csak azért is, hogy a megugró energiaigények kielégítése minél kevesebb környezeti kárt okozzon. Ehhez azonban rengeteg beruházásra van szükség, mert bár adott a rengeteg napfény és a szélenergia, illetve hatalmas földgázmezők állnak rendelkezésre, nincs elegendő forrás ezek megfelelő kiaknázására. 

Afrika területén a potenciálisan 350 gigawatt villamos energia előállítását fedezni képes vízenergia csupán 7, a 115 GW szélenergia- és 15 GW geotermikus energiaforrásoknak pedig mindössze 2-2 százalékát használják fel. Akinwumi Adesina, az Afrikai Fejlesztési Bank elnöke elmondta,  

évente 23 milliárd dollár befektetésre lenne szükség ahhoz, hogy 2030-ra az egész kontinens számára biztosítva legyen az áramellátás. 

A Bostoni Egyetem kutatása szerint Kína hozhatja el a zöldforradalmat Afrikába. „A jelenlegi gazdasági kihívások és a jövőbeli energialehetőségek tekintetében, az ázsiai ország szerepet játszhat abban, hogy a kereskedelem, a finanszírozás és a közvetlen külföldi befektetések (FDI) révén hozzájáruljon a kontinens energiakapacitásának bővítéséhez és az energiaátmenethez” – áll a Bostoni Egyetemen működő Global Development Policy Center (GDPC) és az Afrikai Gazdasági Kutatási Konzorcium jelentésében. 

A kínai–afrikai együttműködéseknek egyébként már hagyománya van, köszönhetően az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezésnek. Peking – a kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere – számos projektben volt hitelező: Etiópiában vasútépítést, Ugandában vízerőmű létesítését finanszírozta és még lehetne sorolni. Összességében a kínai támogatású projektek keretében 2023 végéig több mint hatezer kilométer vasút, ugyanennyi autópálya és több mint nyolcvan energialétesítmény épült meg Afrikában. A BRI égisze alatt nyújtott hitelek ráadásul vonzók is az ottani gazdaságok számára, ugyanis alacsony kamattal, kevés, a nyugati alternatívákkal ellentétben szinte nulla politikai elvárással járnak. 

Emellett Peking már az elmúlt két évtizedben is több beruházást eszközölt a kontinens energiaszektorába. A GDPC 2021-es jelentése szerint Kína 2000 óta több mint 13 milliárd dollár értékben fektetett be az ágazatba, ezzel támogatva több mint 10 GW tisztaenergia-kapacitás kiépítését. 2010 és 2020 között pedig évente átlagosan 26 százalékkal nőttek a beruházásai, amelyek három fő célszektora a nap-, a szél- és a vízenergia területe volt. A növekvő energiaigények és a népesedési kilátások tehát tovább egyengetik az utat az ilyen jellegű kínai befektetések előtt. 

Oroszországhoz hasonlóan a tudástranszfer is szerepet kap a beruházások során. Tavaly nyáron az etióp kormány bejelentette, hogy kínai segítséggel a megújuló energiakapacitás fejlesztésére fókuszáló kutatóközpontot nyit meg. A projekt az ENSZ fejlesztési programja keretén belül valósul meg.  

„[…] Az együttműködés lehetőséget kínál arra, hogy Kína biogázzal és napenergiával kapcsolatos tudását az etiópiai energiaigényt fedező termelésre fordítsuk. Segíti a kínai know-how és tapasztalat koordinálását, hogy azokat országunk nemzeti fejlődésébe csatornázhassuk be” – értékelte a projektet Sultan Wali, az afrikai állam víz- és energiaügyi minisztere. Az ilyen jellegű együttműködések pedig a tudás és kutatási projektek mellett munkahelyeket is hoznak a célországokba. 

Mit nyernek még a nagyok? 

Természetesen Kína és Oroszország sem jóságos szamaritánusként járja Afrikát, hogy ingyen vállalja a megmentő szerepét. A gazdasági befolyás megszerzésével szinte közvetlen út nyílik a kontinens kulcsfontosságú nyersanyagaihoz, így az uránon kívül a lítiumhoz és egyéb, a zöldtechnológiák terén alapvető elemekhez.  

Bővülnek a kereskedelmi lehetőségek is, aminek köszönhetően a Nyugat által bevezetett különböző gazdasági szankciók könnyebben megkerülhetők. 

A kínai tisztaenergia-iparhoz kapcsolódó, így a nap-, a szél- és a vízerőművekhez szükséges berendezéseket gyártó vállalatok exportálhatják a termékeiket, miután a telített belső piac miatt külföldi lehetőségekre van szükségük. Az afrikai energiaellátási igények és annak nehézségei tökéletes piacot teremtenek a távol-keleti cégek számára is.  

Emellett az afrikai zöldátállásba való beruházások a kínai energiastratégia részét képezik. A kontinenshez való közeledés segít Pekingnek diverzifikálni az energiaforrásait, ami rendkívül fontos, tekintve, hogy a Kínába szállított kőolaj és földgáz nagy része innen származik. 

Közvetetten ezek a beruházások diplomáciailag is kedvezők Moszkva és Peking számára, hiszen  

ha az afrikai országok megbízható partnereket találnak a két nagyhatalomban, az más területeken, így a katonai szférában is gördülékenyebb együttműködést jelent. 

Washington legutóbb például Nigert bukta el, amely egy nagyon fontos, stratégiai helyen lévő állam, amikor a katonai rezsim felmondta az évtizedes harcászati együttműködést, és Pekinggel, illetve Moszkvával is felvette a kapcsolatokat – az előbbivel például egy kőolajprojekt végett. Az egykori Wagner-csoport (most Afrika Hadtest) újabban ide igyekszik beszivárogni, miután Burkina Fasóban vagy a Közép-afrikai Köztársaságban már évek óta segítik a Kreml számára kedvező folyamatok megvalósulását.  

Ahogy az Egyesült Államok és szövetségesei egyre inkább kiszorulnak az említett okok miatt felértékelődő térségből, ilyen eszközökkel a kezében Kína és Oroszország hatalmas lehetőség elé néz a dominanciájuk kiszélesítésében. Afrika és a globális dél geopolitikai szerepe egyre jobban felértékelődik, és a polarizálódó világban minden nagyhatalom számára fontos lehet, hogy milyen pozíciókat és lehetőségeket tud szerezni – vagy megtartani – ezen a területen. Kérdés, hogy kinek hogyan sikerül mindez… 

Kapcsolódó:

Címlapfotó: Shutterstock