Németország – makronom.eu - Page 2
2025. november 19., szerda

Eldördült a startpisztoly: indulnak a koalíciós tárgyalások Berlinben 

2025. március 10. | Mihálovics Zoltán

A CDU/CSU és az SPD megkezdi a koalíciós tárgyalásokat, középpontban a migráció szigorításával és a gazdasági válság kezelésével. Megállapodtak a határvédelem megerősítéséről, a szociális juttatások szigorításáról, valamint arról, hogy a védelmi kiadások növelését kivonják az adósságfék alól. 

Nyugat-Európa kezd ráébredni a bevándorlás jelentette biztonsági kockázatokra 

2025. március 6. | Mihálovics Zoltán

A YouGov felmérése szerint 7 nyugat-európai ország lakosai többnyire úgy vélik, hogy az elmúlt évtizedben túlzott volt a bevándorlás, és elégedetlenek azzal, ahogy a kormányok ezt a problémát kezelik. A bevándorlás az egyik legégetőbb kérdéssé vált, amely meghatározza a politikai vitákat. 

Kelet vs. nyugat: a német választások földrajzi tanulságai 

2025. március 1. | Mihálovics Zoltán

A német választások ugyan nem hoztak meglepetést, de megerősítették a törésvonalakat: a nyugati tartományokban az CDU/CSU, míg keleten az AfD dominált. A fővárosban a kelet–nyugati megosztottság mentén kirajzolódik az egykori fal: a CDU Nyugat-Berlinben, az AfD és a Baloldal Kelet-Berlinben szerepelt erősen. 

Német választások: fekete–vörös koalíció a küszöbön 

2025. február 24. | Mihálovics Zoltán

A német választásokon a CDU/CSU még soha nem nyert ilyen kis aránnyal, míg az AfD rekordot döntve a második helyre került. Az SPD története legrosszabb eredményét érte el, a részvételi arány viszont rekordot döntött. A koalíciós tárgyalások során a legvalószínűbb a CDU/CSU és az SPD koalíciója. 

Tabudöntő választások előtt Németország  

2025. február 23. | Mihálovics Zoltán

A német választások után a CDU/CSU várhatóan visszatér a hatalomba, míg az AfD minden eddiginél erősebb lehet. Az igazi kérdés a szavazás utáni koalíciós tárgyalások alakulása, amiben a bejutó kisebb pártok száma kulcsfontosságú lehet. Mutatjuk, milyen koalíciós forgatókönyvek jöhetnek! 

Megosztottak a németek a fő problémákat illetően  

2025. február 20. | Mihálovics Zoltán

Németország vasárnap előre hozott választásokat tart, miközben az ország mélyen megosztott: a baloldali szavazók az inflációt, az éghajlatváltozást és a lakhatást tartják a legfontosabbnak, míg a centristák és a jobboldaliak inkább a bevándorlást, a gazdasági helyzetet és a közbiztonságot. 

Az AfD előretör a fiatalok körében 

2025. február 18. | Ferenc Morasz

Növekszik az Alternative für Deutschland (AfD) népszerűsége Németországban, különösen a fiatalok körében, ami annak is köszönhető, hogy sikeresen használja a közösségi médiát, főként a TikTokot, hogy azon keresztül elérje a kiábrándult fiatalabb szavazókat.

Vámháború: romba dőlhetnek a német gazdaság reményei 

2025. február 11. | Makronóm

Európa gazdasági motorja újabb két évig szenvedhet recesszióban, ha Donald Trump élesíti a jelenleg függőben lévő vámokat Mexikóval és Kanadával szemben – derült ki egy német kutatóintézet jelentéséből.  

Második világháborús tabu dőlt meg Németországban 

2025. február 6. | Mihálovics Zoltán

Németországban 80 éves politikai tabu dőlt meg, amikor a Bundestag az AfD szavazataival fogadta el a CDU/CSU indítványát a bevándorlási szabályok szigorításáról, ezzel ledöntve az ún. „tűzfalat”. 

A száj- és körömfájás visszatért Németországba 

2025. január 21. | Matus Tibor

Németországban 1988 óta először tört ki a száj- és körömfájás. A szarvasmarhát, juhot, kecskét és sertést veszélyeztető rendkívül fertőző vírusos betegség miatt drasztikus intézkedéseket kellett bevezetni. Mindez áremelkedéshez vezethet és veszélyeztetheti a német agrárexportot.

A VW eladásai csökkentek 2024-ben 

2025. január 16. | Matus Tibor

Több problémával is küzd a Volkswagen, és ez az eladási adatokban is megmutatkozik. A gond főként Kínából ered, ahol csökken a csoport elektromos autóinak értékesítése.

A németek dinamikus tarifákkal spórolnának az energiaköltségeken 

2025. január 14. | Matus Tibor

Az áramtőzsdén éjszaka lényegesen olcsóbb az áram, mint a nappali csúcsidőben, sőt az ár napközben akár negyedóránként is változhat. Elméletileg ez év elejétől minden német háztartás kihasználhatná ezt, ugyanis joga van az úgynevezett dinamikus áramdíjhoz. A gyakorlat azonban egy kicsit más.

Berlin és Párizs enyhíteni akarja a Szíriával szembeni uniós szankciókat 

2025. január 11. | Makronóm

Az EU az egyes szankciók feloldásával a szíriai újjáépítést kívánja elősegíteni. A konkrét döntés január végén születhet meg, amit az új szír rezsim rögtön hatalmas sikerként könyvelhetne el. Mindeközben a Biden-kormányzat átmenetileg már enyhítette a szankciókat. 

Érdekellentétek feszülnek egymásnak Európában az EU–Mercosur megállapodás miatt 

2024. december 30. | Makronóm

Az EU és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi megállapodás közel áll a megkötéshez, Franciaország ellenállása ellenére. Az egyezség a geopolitikai és gazdasági diverzifikációt szolgálja, csökkentve a blokk Kínától és az USA-tól való függését. Németország már támogatja a megegyezést, Olaszország pedig döntő szerepet játszhat a ratifikálásban. 

Véglegesítették az SPD és a BSW közötti koalíciós megállapodást 

2024. december 25. | Mihálovics Zoltán

Brandenburgban az SPD és a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) koalícióra lépett, hogy elszigeteljék az AfD-t. Türingiában és Szászországban az AfD előretörése miatt nehéz kormányalakítási helyzet alakult ki, ami a mainstream pártok számára komoly kihívást jelent. A német politikai instabilitás Magyarország számára is aggodalomra ad okot, mivel a gazdasági kapcsolatokat befolyásolhatja.

Harci üzemmódban a német pártok: a kampány elkezdődött 

2024. december 17. | Matus Tibor

A dicsőséges Scholz kancellár megbukott, a német pártok pedig már a bizalmatlansági indítványról szóló vitán megkezdték a választási kampányt. Hogy mit kínálnak az áldott német népnek? Természetesen több adót a milliárdosoknak és kevesebb sarcot a szupermarketekben. Legyen szó a CDU-ról, az SPD-ről, a Zöldekről vagy az FDP-ről: mindenki adó- és illetékcsökkentést ígér.

Németország a francia atomenergia felé fordul

2024. december 8. | Mihálovics Zoltán

Németország a francia atomenergiára szorul, mivel a szélerőművek termelése visszaesett, az utolsó német atomerőművek pedig 2023 áprilisában leálltak. Franciaország rekordmagas nukleáris termeléssel látja el részben Németországot, amelynek szélcsendes időszakokban importálnia kell az áramot. Az energiabiztonság és az emelkedő árak közepette a nukleáris energia kérdése újra előtérbe kerülhet Németországban.

Európa a közös védelemre gyűjt: az 500 milliárd eurós alap részletei 

2024. december 7. | Santo Martin

A geopolitikai feszültségek közepette az Európai Unió tagállamai éppen egy közös, 500 milliárd eurós védelmi alap létrehozásáról tárgyalnak. Az ambiciózus terv nemcsak az EU katonai képességeinek megerősítését célozza, de egyfajta válasz is arra a biztonságpolitikai dilemmára, amelyet Donald Trump visszatérése okoz.

Németország energiaparadoxona 

2024. december 4. | Santo Martin

Angela Merkel döntése, amely Németországot eltérítette az atomenergia útjáról, mára a politikai és gazdasági viták középpontjává vált. Az ország energiaátállásának története nem csupán a klímacélokról szól, hanem egy olyan geopolitikai sakkjátszmáról is, amelynek következményeit a gazdaság minden szintjén érezhetik.

A német acélipar jelenleg a túlélésért küzd 

2024. november 28. | Mihálovics Zoltán

A német acélipar, élén a ThyssenKrupp Steel Europe-pal, válságos helyzetben van a gyenge kereslet, az olcsó ázsiai import és a magas energiaköltségek miatt, ami több mint 11 ezer munkahely megszüntetéséhez és kapacitáscsökkentéshez vezet. Eközben milliárdos beruházásokkal igyekeznek klímabarát technológiákra váltani. A szakszervezetek élesen bírálják a terveket, amelyek szerintük veszélyeztetik a munkahelyeket és Németország ipari jövőjét.

A német gazdasági vihar krónikája 

2024. november 26. | Santo Martin

A német gazdaságot régóta a precizitás és a stabilitás mintapéldájaként emlegetik. Azonban az elmúlt években a kihívások mértéke példátlanul megnőtt, miközben a világ harmadik legnagyobb gazdaságának működési modellje alapjaiban rendült meg. Mit hozhat a jövő Németországnak, ha a megrögzött mértékletesség, a nemzetközi verseny és a belpolitikai turbulenciák egyaránt szorongatják?  

Mintegy 42 év után alakult ki ismét kormányválság Németországban 

2024. november 20. | Mihálovics Zoltán

Németországban február 23-án előrehozott választásokat tartanak, miután az FDP kilépése miatt felbomlott az SPD, a Zöldek és az FDP jelzőlámpa-koalíciója. Ez a hatodik német kormányválság 1949 óta, és a történelmi mintázatokból kiolvasható, hogy ezeket gyakran az FDP idézi elő a koalícióból való kilépéssel, rendszerint gazdaságpolitikai egyet nem értés miatt. Tehát nincs új a nap alatt!

A német ipari termelés a vártnál jobban visszaesett 

2024. november 7. | Mihálovics Zoltán

Tovább gyengélkedik a német gazdaság. Az export szeptemberben 1,7, míg az ipari termelés 2,5 százalékkal csökkent. Mindeközben a közgazdászok az éppen összeomló német kormányt az ipari válságra figyelmeztetik. 

A német koalíció a felbomlás szélén áll 

2024. november 4. | Matus Tibor

A mandátumuk lejárta előtt egy évvel elég zavarodottan viselkednek a német koalíció képviselői. A kancellár, a gazdasági és a pénzügyminiszter viselkedése azt mutatja, mintha teljesen megszűnt volna közöttük a kommunikáció. Berlinben erősödnek a találgatások, hogy e szövetség hamarosan összeomolhat. Több német médium már március 9-ét tartja az előre hozott választások lehetséges időpontjának.

Az euróövezet növekedése meghaladta a várakozásokat 

2024. október 30. | Santo Martin

A harmadik negyedévi GDP 0,4 százalékkal nőtt az euróövezetben, míg a közgazdászok mindössze 0,2 százalékot vártak, a meglepő német növekedés pedig Franciaország gyorsabb lendületéhez is hozzájárul.

Németország Európa ballasztja 

2024. október 19. | Matus Tibor

Nem mi mondjuk ezt, a Spiegel egyik szakírója fogalmazott így, miközben azon siránkozott, hogy az eurózónában fordult a kocka. Virágzó peremvidék, vérszegény mag: miközben a német gazdaság folyamatosan zsugorodik, Európa egyes részei fellendülnek, ami egyre nagyobb kihívást jelent a monetáris unió számára. Sokan mondták, hogy valami baj van a pénzügyi politikával, persze amíg a németek jól jártak az euróval, addig nem foglalkoztak a kérdéssel. Most ébrednek.

Egy német közgazdász globális online teszteléssel oldaná meg az illegális migrációt 

2024. október 17. | Matus Tibor

A konzervativizmussal nem vádolható Spiegel tette közzé a Világgazdasági Intézet (Kiel Institut für Weltwirtschaft) elnöke, Moritz Schularick javaslatát, aki rendszerváltást szorgalmaz a bevándorlás terén. Méghozzá egy olyan online tesztet, amely alapján kiszűrnék az alkalmas jelentkezőket, akik a követelmények teljesítése után munkavállalási engedélyt kapnának.

Videó

Hét ábrája

Social media

Partnereink

Kérdezz bátran!
Chat